Ahogy én érzem. (szigorúan ÉRZEM!)

Március 15-el kapcsolatban nekem mindig az jut eszembe, és ez elég régen fogalmazódott meg bennem, hogy ez volt az a nap, amikor a nemzet úgy istenigazából az égre kiáltotta, hogy mi MAGYAROK VAGYUNK, és nem tűrünk meg senkit, aki a magyarságunktól meg akar fosztani minket! Számomra ez az a nap, amikor a magyarságomat ünnepelem.
Bár egyszer már előtte is volt hasonló. Pontosan 1703-ban. Csak erre valamiért a kutya nem emlékszik. Pedig hosszú és keserves szabadságharc volt Rákóczié. Utána csend volt.
Aztán következett 1848, amikor pár lelkes, és elszánt fiatal vezérletével a Magyar nép hangja akkorát csattant, hogy Európa belerezzent. Még akkor is szólt a hang, mikor mindenhol máshol már elültek a zajok. (Európa csendes, újra csendes...) A szabadságharc, és később a politikai harc eredményt hozott: függetlenné tudtunk válni.
Majd egy másik nép akarta a nemzetünket bekebelezni.
1956-ban pedig már akkorát szólt a Magyarok hangja, hogy egészen Melbourne-ig teljes hangerővel hatolt.
Sikertelenül.

Most pedig...
Az ország szétszakadt, egymásra kiáltozunk akkora hanggal, ami sérti a fület, de mégsem jut el semerre. Saját magunk nyomjuk el önnön hangunkat. Kétségbeejtő.

Ezek a mondatok mind-mind tegnap fogalmazódtak meg bennem. Akkor, amikor a hirtelen jött hóesés közepette hazafelé tartottam. A hóesés, hóvihar, szélvihar viszont elég sok dolgot megváltoztatott, és azt az érzést erősítette meg bennem, amiről mindig beszélek, de nem tudom, hogy mennyire hiszek benne: az emberek alapvetően jók.
Abban egészen biztosan nem hiszek, hogy létezik gonosz ember. Szerintem gonosz ember nincs.
Százak ragadtak az utakon tegnap és ma, vannak, akik több, mint 24 órája vannak étlen-szomjan. A civilizált, ultramodern világ pedig nem tud a helyzettel mit kezdeni. (Leállt a frankfurti repülőtér WTF?!)
Kb. tavaly ilyenkor gondolkodtam egy történeten, amit meg akartam írni, és arról szólt volna, hogy egy hosszú hóesés után az elzárt emberek hogyan próbálnának túlélni, de arra jutottam, hogy a XXI. században ez teljességgel lehetetlen lenne, hiszen modern ember, meg infrastruktúra és katasztrófavédelem meg miegyéb... aztán nesze, most itt van. Rémisztő.
A lényeg mondjuk nem ez.
Emberek vesztegelnek. A többi ember pedig összefogott. Martonvásáron pár család a spejzból, a saját készletéből vitt az autósoknak kekszet, édességet, vizet, teát. A győri focicsapat a Győr közelében lévőket szállíttatta magához és vendégelte meg, míg a facebook-on rengeteg ember ajánlotta fel négykerekűjét, és saját magát a segítségnyújtásra. Valahol komolyan szégyellem magam azért, mert én nem voltam ott kint, és nem segítettem.
Összefogott a lakosság az embertársaiért. Sokan most biztosan megkérdeznék: hol van ez az összefogás a mindennapokban?
A válasz pedig egyszerű és roppant prózai: jelen van a mindennapokban. Csak nem zengenek róla a hírek. Pedig ha az ember figyel, nyitott szemmel jár az utcán, akkor meglátja az apróságokat, amik mind-mind azt mutatják, hogy az emberek törődnek egymással. Én pedig továbbra is hiszek abban, hogy ezek az emberek vannak többségben.

Higgyetek nekem: gonosz ember nem létezik. Szerintem alapvetően mindenkit jó szándék vezérel, bármit tegyen is. Az, hogy kinek jó, és milyen eszközökkel próbálkozik elérni... szerintem ez az, ami esetleg "gonosz" hatást kelt.
Nade, ez már egy másik bejegyzés témája lehet.
A legutóbbi meccs:
Philadelphia Flyers - New Jersey Devils
2-5
Let's Go, Flyers!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.