Tudom, nem valami frappáns, de ez van. Majd még dolgozom rajta.
Arra jöttem rá az utóbbi kb. két hónapban, míg ezt a blogot az enyészet lassú pusztítására hagytam, hogy többet kéne ide írnom. Végül is, miért ne írhatnék a mindennapjaim történéseiről, kezdve azzal, ha épp nem csinálok semmit (bár arról nehéz írni), egészen addig, hogy mi minden foglalkoztat mostanában.
Szóval az aktualitások....

Kezdjük talán azzal, hogy a Törekvés Művelődési Ház 120 éves (vagy valami ilyesmi), és ezen alkalomból egy nagy, három órás műsorral készülnek, és rövid ideig a Nádasdy TE is színpadra lép, amolyan létszámbeli segítségnyújtás keretében. A lényeg a lényeg: A Művészetek Palotájának színpadán fogok szerepelni. Ez király.
Ez lesz az utolsó fellépésem. Mégpedig azért, mert a táncot immár ténylegesen abba fogom hagyni. Nem lesz könnyű, mert imádom csinálni, felszabadít, kikapcsol, pihentet, meg minden.
Azért fogom abbahagyni, mert
1.: Nincs pénzem az útiköltségre. Sajnos még mindig nem találtam munkát (:@) de erről majd később.
2.: Eljutottam odáig, hogy már nem kapcsol ki, nem pihentet. Csak az idegbajt kapom tőle. Legutóbb pl. annyira idegbeteg voltam próba után, hogy miután hazaértem, fél órát még üldögélnem kellett a konyhában, hogy meg tudjak nyugodni, hogy tudjak aludni. Ez pedig nekem baromira nem hiányzik. Nincs fegyelem, nincs összhang, nincs egy ember, aki össze tudná fogni az egészet, aki van, az pedig már egy ideje alkalmatlan a feladatra. Sajnos. Jó lenne, ha összeszedné magát, ha belátná, hogy gáz, amit csinál (nem, mintha én tudnám jobban, de amúgy ez az ő feladata lenne), ha kicsit következetesebb lenne, és ha nem minden szituációból akarna kijönni úgy, hogy neki van igaza, akármilyen hülyeséget csinál is, nem degradálna le minket folyton alpári senkikké, és mondjuk nem mondana ellent saját magának, csak azért, hogy neki legyen igaza. Főleg ez utóbbi miatt számomra teljesen hiteltelenné vált az ember.
Sajnos.
De azért táncházakba még eljárok, sőt. Árpival azon gondolkodunk, hogy újra el kéne indítani egy táncegyüttest Biatorbágyon, mert lenne rá igény, meg minden. De az egy másik történet.

Sajnos oda is eljutottam, hogy egy másik kedvelt szórakozásomnak is búcsút kell mondanom, legalábbis egyenlőre. Szóval arra sem jut pénz, hogy továbbra is eljárjak Székesfehérvárra, jégkorongmeccsre. Borzasztóan sajnálom, hiszen ez is egy olyan hely, ahol kiélhetem magam, levezethetem kicsit a feszültséget, élvezem a légkört, része vagyok valaminek, együtt lehetek háromezer olyan emberrel, akiket ugyanaz foglalkoztat. Itt aztán szinte minden belefér, kontrollálatlanul ordibálhatok, verhetem a falat, fejelhetem a betonoszlopot, énekelhetek kedvemre, zabálhatom a sapkámat dühömben, meg ilyenek. Ha ettől megfosztatok (márpedig ez lesz), akkor gyakorlatilag marad az itthon kockulás, meg a Sanyival lógás falun belül. Azt hiszem, keresnem kéne magamnak egy sportágat, amit űzhetek, közel van, olcsó és jól érzem magam benne. Kérek ötleteket!

Azért persze, van pozitívum is. Párszor már írtam az arckönyvben is, de most ide is leírom.
Szóval volt egy novellám, amit egy régi-új élmény ihletett, és tök jól sikerült, és érdemesnek találtam arra, hogy egy novellaíró pályázatra beküldjem, és nyertem! El se hittem. Így álltam (ültem) magamban, bámultam ezt négyzetes sz4rt itt magam előtt (értsd: monitor) és azon gondolkodtam, hogy ez most tulajdonképpen miaf@sz?
A nyereményem az lett, hogy egy megjelenő novelláskötetben publikálhatok 10 A/5-ös oldalt. Be is küldtem három novellámat, hogy oda szépen kerüljenek be. A kötet tervezett megjelenése December 15. 1500 HUF + szállítási költség ellenében már most előrendelhető.
A magazin, ami egyébként ezzel az elismeréssel gazdagított, itt elérhető, a novelláim pedig a weben is olvashatóak ezen a címen.

Ami azt illeti, legalább 10 A/4-es oldalt kéne teleírni a dilijeimmel, de ami (a fentieket leszámítva, természetesen) valójában foglalkoztat, és szívesen kiordítanám magamból, az túl egyértelmű és túl személyes ahhoz, hogy ne személyesen, hanem ilyen alpári, virtuális, közvetetten közvetett módon közöljem.
Szóval, majd ha túl vagyok ezen az egyébként nem kicsit nehéz lépésen, ami előttem áll, majd jelentkezem újra. Vagy még előbb. Vagy nem is csinálok semmit, csak leírom az aktuális dolgaimat.


Bár a Flyers roppant gyengén kezdte a szezont, azért lassan-lassan rátér a helyes útra, és jönnek a várva várt győzelmek is sorban. Én azt mondom még mindig: nem elérhetetlen a Stanley Kupa.
A legutóbbi mérkőzés:
Islanders - Flyers 2:5
Let's Go, Flyers!

A bejegyzés trackback címe:

https://flyers.blog.hu/api/trackback/id/tr925656778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása