2014.03.02. 17:25
Búcsúest
Hát nagyjából most jutottam el addig, hogy felfogjam, mi is történt tegnap este/éjjel. Az, hogy Ti képesek voltatok két héten át szervezkedni, ötletelni, azért, hogy... na mindegy. Bulireport a tovább után.
Az elejétől.
Szerveztem egy bulit az indulásom előtti szombatra, hogy a legjobb barátaimmal együtt ünnepeljük meg egy új életbe való átlépést, meg persze, csak hogy bulizzunk egyet, ahogy szoktunk és ahogy szeretünk. Volt zsíros kenyér, bor, sör, zene, és persze elég nagy tér egy hordányi embernek. Számolni sem tudtam, hogy hányan jöttek el, megjelentek, ünnepeltek, táncoltak és beszélgettek.
A szokásos bagázzsal (Csicsi, Árpi) kezdtük el előkészíteni a helyszínt, zsíros kenyeret kentünk, megterítettünk, stb.
Majd szépen sorban elkezdtek szállingózni az emberek, és csakhamar azon kaptuk magunkat, hogy majdnem harmincan vagyunk, és tudtam, hogy még közel sem érkezett meg mindenki.
Aztán beütött a krach (bocs, tudom, hogy nem jó a szóhasználat, de csak ez jut eszembe), és megérkezett testületileg a Kis-Nádasdy, majd még egy-két vendég, sőt, egy percre még Kinga is tiszteletét tette (és egyáltalán nem lepődnék meg, ha Angliában is szembe jönne valahol. Valahogy mindig össze futunk), aztán történt, hogy lent, a bejárat előtt beszélgettünk páran, mikor Árpi megjelent, hogy nem akarunk-e felmenni, mert valami van. El is indultunk kis közjáték után ("szív-tüdőz-kifúj-elnyom"), majd felérve mindenki egy élő láncként, összeölelkezve voltak (Nem nagyon tudom, hogy mit csináltak, könnyes lett a szemem), és Árpi átadta a túrabatyut, amit a buli résztvevői laza két hét alatt állítottak össze úgy, hogy semmit nem is sejtettem belőle. Sőt, egyáltalán nem számítottam semmilyen ajándékra, miután elmondtam mindenkinek, hogy nekem tulajdonképpen a jelenlétük a legtöbb, és ezt tényleg őszintén így hittem. Hát, tévedtem. A jelenlétüket meg tudták fejelni valami olyasmivel, amit le sem tudok írni, még ha bármekkora írói vénát, ihletet, múzsát szólítok is meg, mert... mert leírhatatlan, bzmg, azért. Megfoghatatlan. Az esszenciális szeretet, az örömszerzésre irányuló erőfeszítés, ráadásul úgy, hogy ezt örömmel tették. Nem győztem köszöngetni, meg ölelgetni az embereket.
Szóval a buli maradék része abban a szellemben telt el, hogy... szóval fogalmam sincs, hogy milyenben, csak egyszerűen jó volt.
Reggel értem haza, aludtam egyet, majd elkezdődött a csomagolás. Nem fért bele mindenem egy bőröndbe, majd próbáltunk kétségbeesve helyet csinálni, de a lényeg az, hogy már majdnem útra készen állok. Minden megvan gyakorlatilag, amire szükségem lehet, talán még olyan is, amire nincs szükségem.
Most pedig elindulok egy új élet felé.
Szevasztok!
Majd jövök....
u.i.
Azért ne felejtsük el, hogy az élet nem állt meg, így az NHL sem állt meg.
A legutóbbi meccs:
NY Rangers - Philadelphia Flyers 2:4
Let's Go, Flyers!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.