Kabos. 2014.07.14. 19:35

Otthon, édes otthon

"Apánkat kértük, hogy vegyen fel most az egyszer, mert magasról más lesz a táj..."

Igen, jól érzem magam kint, de azért itthon mégiscsak itthon. Eleddig fel sem ismertem, hogy mi mindent hagytam itt, mikor kimentem, bár kint az a jó, hogy nincs időm gondolkodni ilyesmin, de most, hogy testközelben van a családom, és a barátaim, és van időm is rájuk, azért rossz érzés tudni, hogy pár napon belül újra elhagyom őket, és egy teljesen idegen helyen fogok élni, gyakorlatilag minimális emberi interakciókkal (leszámítva persze Bencééket és a körülöttük forgolódó társaságot, és tudom, hogy nem a mennyiség számít).

Na, de valami pozitívat is.
Nagyon jó itthon. Irtó jó a családommal, és azokkal a barátaimmal lenni, akiket már hónapok óta nem láttam. A születésnapomat Árpiékkal töltöttem, Sanyival is sokszor találkoztam (ezúton is gyógyulást neki), és még nővéremék gyagyás kutyájának is tudtam örülni. Szombaton csináltam egy kis sütögetős bulit, és az eredmény magáért beszélt. De még ez a hét is tartogat valamit, úgy érzem. Hogy pontosan mit, azt még nem tudom, de biztosan jó lesz.

Annyira kavarognak bennem a gondolatok, hogy nem igazán tudom őket ésszerű logikával leírni (sőt, néha már a szavak is problémákat okoznak).
Milyen lesz újra kint? Valószínűleg ugyan olyan. Gyorsan fog telni az idő, legalábbis mindent megteszek azért, hogy így legyen, és kizárok mindent, ami ebben akadályozna. Szoros napirend, munka vakulásig, sport, és talán még egy hobbira is lesz időm. Azt hiszem, újra előveszem a könyveimet, és megpróbálok minél kevesebből minél többet és finomabbat főzni. Ez jó lesz.  Pluszban újra szeretnék rendesen írni. Megpróbálom elvinni magammal a régi, befejezetlen írásaim jegyzeteit, és Árpival közös munkák vázlatát, és nekiállok formába önteni őket. Van egy trilógiám, aminek az első részét kapkodva fejeztem be, és olyan is lett, azt majd újraírom. Van pár ötletem, amit formába kéne önteni, majd előveszem őket. De még mindig itt van a gondolat, hogy...

 

Mit is fogok megint itt hagyni?
Családot, akik élete egy hangyányit sem lett könnyebb, mint eddig. Unokahúgomat, aki szeptembertől középiskolás lesz, és elkelne neki egy segítő kéz, aki vigyáz rá és támogatja a budapesti fergetegben (nem, mintha én nem éltem volna túl, de azért aggódom). Barátaimat, akik sokat jelentenek, bár ez inkább önzés miatt, vagyis inkább magam miatt maradnék velük, mint miattuk. Mert ők még itt lesznek egymásnak, én viszont messze leszek tőlük, kimaradok a bulikból, balhékból, kapcsolati válságok, meg minden ilyen finomság anélkül fog történni, hogy a részese lennék.
Vajon hagyok itt mást is? Semmi konkrétat, azt hiszem. Hiszen ezeken kívül nekem nincs itt semmim. Semmi, ami áthidalhatatlan, vagy anyagi. Nincs feleségem, barátnőm, gyerekeim. (Pedig lehetne? Majd a jövő megmondja...) Nincs berendezett életem. Odakint pedig van. Akármilyen szegényes, akármilyen nehézkes és magányos, azért van. Önálló lettem. Vagyis elmondhatom magamról, hogy a saját önállósági feltételeimnek megfelelek. Saját megélhetésemet saját erőmből hosszú távon garantálni tudom, oda és akkor megyek, amikor és ahová akarok (többnyire), döntéseimet semmi nem befolyásolja, csak én, és amit én elértem, és kijelenthetem, hogy nincs szükségem segítségre. Legfeljebb tanácsra.  Na, jó, ez utolsó pont még nem teljesen igaz, de hamarosan az lesz. Remélem. De mégis könnyebb nem segítséget kérni a tudattal, hogy bármikor kérhetek, mint azzal a tudattal, hogy teljesen egyedül vagyok. A biztonság érzetével könnyebb döntéseket hozni.
Szerelemről nem beszélek, mert... illúziónak érzem. Talán legközelebb.

Hiszitek, vagy sem, most nincs hírem a Flyerstől, sem úgy általában az NHL-ből. Mennek a játékosmozgások, átigazolások. Sokkal érdekesebb lesz majd Augusztus-Szeptember környéke, mikor az IIHF újra összeül a világbajnokságok rendezésének kérdésében.
Let's Go, Flyers!

A bejegyzés trackback címe:

https://flyers.blog.hu/api/trackback/id/tr906508641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása