A legutóbbi bejegyzésem után sok támadás - megjegyzés - véleményezés ért engem, hogy a családalapítás egyáltalán nem attól függ, hogy szüleimmel élek-e, vagy hogy mennyi pénzem van. Én ezt tisztelettel továbbra is vitatnám, hiszen véleményem szerint nem lehet megfelelő anyagi háttér nélkül közös jövőt építeni. Tovább után részletesen.

Mi is az a család?
A házasság intézményét Magyarország Alaptörvénye a következőképpen írja le:
"[...] férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség[...]"
A család pedig:
"[...] a nemzet fenntartásának alapja."
A KSH kicsit más megfogalmazást használ:
"A család a házastársi, vagy élettársi; illetve a vérségi kapcsolatban együtt élők legszűkebb köre."
De egyéb értelmezések is fellelhetők, más-más megközelítésben:
"A család a társadalom olyan mikrostrukturális részrendszere (kiscsoportja), amely
• önmagában is viszonylag teljes rendszerként működik
• szoros, sokirányú kapcsolatban van a társadalom más rész-rendszereivel
• tagjai (családtagok) egymással rendszeres, életvitelüket átszövő kapcsolatban vannak"

Ezek a megfogalmazások nagyjából ugyanazon szempontok szerint közelíti meg, tehát a lényeg összefoglalva:
- Férfi és nő közötti élettársi, vagy házassági kapcsolaton alapuló
- Társadalmilag elfogadott és legitim
- Önálló társadalmi csoport, amely
- Más társadalmi csoportokkal szoros összefüggésben van.

Ez a szakmai, törvényességi, és társadalmi része az egésznek, nagyjából ebből indul ki ma kicsiny országunkban minden egyes elképzelés, ami egy ideális családot megfogalmaz.

Tehát ezek alapján mire van szükség egy család megalapításához?
Első lépésben egy férfire és egy nőre. Nos, részemről a férfi része megvan a dolognak, ám a másik komponens hiányzik. Anyám cseszeget is érte. ("Neked nem kéne egy barátnő?" vagy "Mikor hozol már haza egy lányt?") Szerencsére unokája már van, így azzal már nem bombáz. Egy előnye annak, hogy én vagyok a legkisebb gyerek.
De semmi pánik, dolgozom a dolgon, ha minden jól megy, meglesz a másik fél is.
Szóval következő lépésben garantálni kell a társadalmi elfogadást és legitimitást. A legitimitást tudom garantálni, de az elfogadottságot nem. Elég nagy állat vagyok, hisz ismertek, tudjátok. A megszokott nekem idegen. Aztán persze lehet, hogy ez ma az elfogadott. Szóval ez is pipa.
Viszont itt jön harmadik lépésben az önállóság kérdése. Teljes megnyugvással kijelenthetem, hogy nem vagyok önálló. Az önálló ember az én értelmezésem szerint:
- Saját megélhetését önerőből hosszú távon garantálni képes
- Rugalmas és mobil
- Döntésre képes, és döntéseit saját magán kívül más tényező nem befolyásolja
- Nem szorul más ember segítségére.
Ennek ellenére jelen pillanatban nemhogy garantálni nem tudom saját megélhetésem, de egyáltalán nem élek önerőből, abszolút helyhez kötött vagyok, és a döntéseimről konzultálnom kell azokkal, akiknek a segítségére jelenleg rászorulok.
Szóval először azon kell változtatnom, hogy saját keresetem legyen, hiszen tetszik, vagy sem, ez az alapja az egésznek. Ez után el kell kezdenem azon dolgozni, hogy hosszú távon biztonságos megélhetési forrásaim legyenek. Ez pedig alsó hangon másfél-két évet jelent. De inkább többet.

Persze, egy pillanatig se feledkezzünk meg a gyermekvállalásról sem. Hiszen ha a család a nemzet fenntartásának alapja, akkor a családnak részének kell lennie a gyermeknek, aki továbbviszi saját örökségünk, szellemi és egyéb értékeinket, és a többi. Én pedig, aki abszolút emberbarát polgárnak tekintem magam (ne röhögj! :D) nem fogok egy bizonytalan környezetben gyermeket vállalni. Ha nekem ÉS a páromnak már van egy stabilan önálló, saját mikrokörnyezetünk, lehetőség szerint saját lakásban, akkor következhet a gyerek.
Igen, innen következhet a tömény politizálás, hogy ma Magyarországon mennyire lehet stabil környezetet felépíteni, miegyéb. Ettől tisztelettel elzárkóznék, a következők miatt:
1.: Tudatossággal, és felelősséggel igenis megteremthető.
Itt idézném egy ismerősöm szavait előzetes engedelme nélkül, aki jelenleg épp gyermeket vár, és ezzel párjával ráléptek erre a rögös útra. Majd utólag kérek tőle engedélyt.
Íme:
"A mai világban 23 évesen gyereket vállalni meglepő, sőt a legtöbben azt hiszik elment az eszem. Ehhez mondjuk az is nagyban hozzájárul, hogy a már gyerekes szülők közül is jó páran panaszkodnak az összeg miatt, amibe egy gyermek kerül. Mert ugye a szeretettel nem lehet jóllakni és amúgy is válság van.

Szerintem meg még soha nem volt úgy, hogy ne lett volna valahogy. A válság pedig az én szememben abszolút erkölcsi válságnak mondható. Minden csak a pénzről szól. Tény, hogy kell, de tapasztalataim szerint legtöbbször azok panaszkodnak, akiknek az otthonában halomban állnak a felesleges műszaki cikkek. Plazma tv és társai. Nézz csak körül! És ne essék félreértés, ebbe a hibába magam is beleestem.

Aztán jött egy Isteni szikra és rájöttem, hogy ez már milyen butaság. Azért dolgozom, hogy legyen egy nagyobb tévém? Amit aztán csak nagyon ritkán fogok bekapcsolni, és nem csak amiatt, hogy az árammal spóroljak, hanem a felettébb „igényes” műsorkínálat miatt is. Itt már rögtön megspóroltam a havi díj árát is.

Elég nekem a jó kis laptopom. Minden az egyben. Aztán itt van az a sok drága holmi, amiket megveszünk a boltban. Osztottam szoroztam, így arra a következtetésre jutottam, hogy magam gyártotta bodzaszörp és kenyér kerül az asztalra. Annyi minden van, amit még máshogy csinálhatnánk.

Erre jött persze a válasz: „Panelben nem lehet paradicsomot termeszteni.” Rossz hozzáállás. A dolgokat úgy kéne megközelíteni, hogy „Panelben hogyan lehet paradicsomot termeszteni?” És lám sokan, akik így tették fel a kérdést meg is találták rá a választ. Kerestek, kutattak, kis földet béreltek és saját zöldséget esznek. Nem egyedi a dolog. Több száz emberről van szó csak a mi kis városunkban.
Annyi felesleges dolog van még az életemben, amit egy gyermekért cserébe szíves-örömest beváltok. Hisz ők mindennél többet érnek.

Talán ezt azok is tudják, akik cinikusan odabökik nekem, hogy „Jó neked, hogy családos vagy?” Talán ők is erre vágynak, csak nem merik, félnek. Vagy önzőek. Képtelenek lemondani dolgokról, vagy épp tenni dolgokért. Üzenem nekik, ha akarat van az utat is meg fogják találni… és még mielőtt bárki a kifogásokkal jönne, elmondom még egyszer: nem ez a jó hozzáállás."
Szóval ennyi lenne az ő bejegyzése, amit teljes egészében másoltam ki tőle, módosítás nélkül. Szerintem tökre igaza van.

2.: Akármennyire Magyarnak érzem magam, és folyamatosan szemeim előtt vannak országunk és nemzetünk érdekei, egyáltalán nem biztos, hogy itt fogom ezt a környezetet megteremteni.
Szóval igen, bennem is felmerült a külföldre költözés lehetősége. Persze, ha tényleg sikerül a tudatos és felelősségteljes verziót követnem, akkor maradok itt, hiszen én szeretek itt élni. De azért nem zárkózom el.

Megpróbálom összefoglalni: A családalapítás nem könnyű dolog. Sok dolognak kell megfelelnie, és még többre kell odafigyelni. Persze, azért nem lehetetlen. Szeretnék családot én is, gyerekeket, szép feleséget, meg minden. Persze, kockáztatni lehet, akár holnap is szembejöhet velem az igazi, aztán egy hónap múlva már együtt élünk, meg beüt valami nagyon váratlan dolog, ami megoldja gondjaimat, és a manók pedig ott ülnek a szivárvány tövében, és őrzik a kincset. (Nem irónia. Én TÉNYLEG hiszek ebben.)

Holnap kezdődik a szezon. A csapat egyik nagy kérdése, hogy ilyen sok vezéregyéniséggel vissza tudnak-e kerülni a rájátszásba. Ha ez a sok sztár képes együtt dolgozni és jól játszani, akkor akár a Stanley kupa is megnyerhető.
Let's Go, Flyers!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.