Kabos. 2014.03.16. 15:57

Első két hét

Szóval megérkeztem, felvettem a munkát, beköltöztem a lakásba, meg ilyesmi. Csomó minden történt, hirtelen sok esemény, fel kell dolgozni. Beszámoló Banbury városából.

Harmadikán utaztam először repülővel, Lutonból elfuvaroztak a helyszínre, hogy aztán egy gyors eligazítás során beköltöztessenek egy zsír új, csucsi, szép, tutkó lakásba, amiben csak az alap bútorok voltak megtalálhatóak. Szerencsére már be tudtam rendezni, két lakótársammal együtt. Aztán másnap már felvettem a munkát is, ugyan csak egy két napos tréninggel kezdtünk, hogy aztán utána beálljak a sorra, és megkezdjem a tényleges melót.

Autóüléseket gyártunk, a BMW csoport oxfordi Mini gyárának. Én már a végső összeszerelésben veszek részt, az oktatóm szerint már egész jól, bár ezt nem mindig tudja kifejezésemre juttatni. Bár a munka a legkisebb bajom itt, azt csak csinálni kell, élni viszont egy másik kérdés.

Eloszlatnám a kételyeket: tényleg nincs kolbászból a kerítés, de azért nem nehéz itt beszerezni a cuccokat a fizetésből. Szóval magamnak vásárolok, magamnak főzök, magamnak törlöm ki, meg minden, szóval egyenes úton járok az önnállóság felé. Nem könnyű. Egyáltalán nem, szóval óva intenék minden tinédzsert, aki éppen pipa a szüleire, hogy annyira még ne akarjanak elköltözni. Lelkiekben extrém megterhelő, de szerencsére van támogatásom, akiknek szánnék egy külön bekezdést.

 

Bence 190 cm, caca 120 kiló, akivel kilenc éve ismerjük egymást, úgy 7-8 éve vagyunk jóban, és ez alatt az idő alatt jó barátokká váltunk. Ő már itt él két éve a párjával, a párja testvérével, és az ő kicsi fiával. Nekik köszönhető, hogy életvidám vagyok, hiszen hétvégén hozzájuk járok feltöltődni, míg ők teljességgel lefáradnak. (note:  jelen bejegyzést is az Ő vendégségükben írok. Majd ha lesz netem, otthonról írok.)
Múlt héten elmentünk egy mini stonehange-hez, és aztán elmentünk egy szórakozóhelyre, beteg is lettem három napig, de az mindegy, mert megérte.
Mostani hétvégén szintén velük lógtam, míg otthon bűzlik a mosatlan, de leszarom. :D
Hála nekik biztosítva van, hogy nem fogok elsavanyodni, összeomlani, meg ilyenek, szóval nem lesz gond. Vigyázunk egymásra.

Hamarosan lesz internetem, hamarosan lesz másik munkám, mert a mostani elég szar, aztán jön a következő beszámoló. :D

A legutóbbi meccs:
Pittsburgh Penguis - Philadelphia Flyers
0:4
Legyőztük a nagy riválist.
Let's Go, Flyers!

A bejegyzés trackback címe:

https://flyers.blog.hu/api/trackback/id/tr15864702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása