Ha az ember sokáig nem csinál semmit, akkor túl sok ideje van, és ilyenkor általában azt sem csinálja meg, amit tényleg kéne, és így még több ideje marad - gondolkodni. Ha pedig az ember [(túl sokat)] gondolkodik, abból mindig baj van. Egyre többször tűnik fel valaminek a hiánya ahelyett, hogy a meglévő dolgoknak örülnék, és azt értékelném, ellenben azon töröm magam, hogy nincs még két pár zoknim. Az istenfáját! (((HÖPP! ENNYIT a kerettörténetről!!)))

Kezdjük ott, hogy még mindig nincs munkám. Ez önmagában még nem is baj, viszont ezzel az esetek nagyobbik hányadában együtt jár az, hogy pénzem sincs. Ami azért elég rossz, ha hiány (és most teljesen nyugodtan baszogathattok azzal, hogy a pénz nem boldogít, de éhen veszni nem röhögve fogok. Bár magamat ismerve...).
Szóval a pénztelenség az, ami rohadtul böki a csőrömet egyrészről, és ez sok dolgot magával hoz. Mondjuk szociális életem annyira csökkenőben van, hogy valami észveszejtő. Hívnak a haverok, menjünk bulizni, jó koncert lesz, kocsmázunk egy jót, házibuli csak hozz egy kis kaját. Szóval nincs egyikre sem zseton. Anyámtól meg nincs pofám kunyerálni, mert mégiscsak 24 vagyok, az istenfáját! Nálam fiatalabb barátaim meg már saját gyereküket nevelik. Istenfáját!

Aztán itt van ez az alkoholizmus dolog. Ha az emberben nincs sziklakemény tartás, akkor bizony nagyon könnyedén az alkoholizmus útjára léphet. Márpedig én amerre csak mozdulok, mindenhol a szeszszag követ, az istenfáját. Az út egyenes, tükörsima, és egy kis megingás és visszavonhatatlanul ráléptem. Bár pár évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy már ezen az úton járok, szerencsére tévedtem. A mostani helyzet sokkal rosszabb. Úgyhogy sürgősen el kell húznom itthonról minden nap, és egy olyan környezetbe kerülni, ahol nem jár minden beszélgetés mellé egy korsó sör és egy cigi. Istenfáját.

Persze az, hogy nem mozdulok ki, csak ritkán és kötelező jelleggel, azt is hozza magával, hogy a szebbik nem(et) is elkerül(öm). Vagyis az a nagy büdös helyzet állt elő, hogy míg eddig legalább mindig volt egy irány, amerre menjek, mindig volt valaki, aki után koslassak, jelen pillanatban ez olyannyira a nulla, hogy nullább már nem is lehetne, az istenfáját! Had számolom össze... jelenleg összesen... tizenhatból nyolc osztva néggyel... kettő lánnyal beszélgetek rendesen, meg a Sanyival. Sőt: nagyjából ennyi a komolyabb interakcióm a világgal. Najó, inkább másfél az a kettő. (Én beszélek, Ő meg baszik rám) Vagyis még mindig ott tartok, hogy minimális a komolyabb kapcsolatom a többi emberrel, néhányat leszámítva.
Szóval jelen pillanatban lefekvésnél reménykedem, hogy álmodok magamnak egy szép nőt, és mosolygósan ébredek, és cserélem az ágyneműt, addig pedig marad a falamon tizenkét éve virító naptárcsajok bámulása. Istenfáját!

Aztán itt van ez a fácsebákk dolog.  Gyakorlatilag szinte teljes mértékig beköltöztem ide, és ez minden, csak nem előnyös. Ami pedig még rosszabb, hogy semmire sem használom. Hírforrás. Semmi más. És olvasom a posztokat meg néha a kommenteket, és azt veszem észre, hogy borzasztó mértékben, istentelenül leszarom, az istenfáját! Az összeset. Lehet tiltani bőszen! De tényleg. Én is írok ki dolgokat, de én abban a biztos tudatban teszem, hogy rajtam kívül senki mást nem érdekel. Ami azt illeti, inkább csak magamnak írom ki, mert nekem jó. Mert egy-egy gondolatra nem baszok el egy teljes blogbejegyzést. (Igen, ezt is magamnak írom. Csak úgy.) Aztán persze röhögök a sok lámán, akik lájkolják meg kommentelik nagyobbnál nagyobb agyament marhaságokkal, és a röhögésem mögött pedig a mélységes elkeseredés gyökeret ver bennem: tényleg ennyire ostobák az emberek?
Aztán persze rá kell jönnöm, hogy én is pontosan ilyen ostoba vagyok, hacsak nem még ostobább. Aggasztó. Istenfáját!

Az a helyzet, hogy eredetileg ez egy beszólós bejegyzés lett volna, ahol mindenkit elküldök a pudvás picsába, de igazából csak magammal vetettem számot, aminek persze megint az lesz az az eredménye, hogy a jó nagy büdös semmi, az istenfáját!

Alig több, mint egy hét az NHL kezdetéig. Ha jól értelmezem a jeleket, akkor a Philly a Torontót fogadja elsőként.
Let's Go, Flyers!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.