A semmiről írni mindig nehéz, de nekem valahogy mindig sikerül. Persze, segít, hogy napközben nem beszélek senkivel, mert nincs mit mondanom. Részletesen a tovább után.

Talán a legfontosabb az, hogy még mindig ugyanabban az üzemben dolgozok, szép kék hajvédő sipkában, meg fehér köpenyben. Jellemzően dobozokat hajtogatok, meg poharakat pakolok, vagy muffinpoharakat válogatok, meg ilyesmi, és a kretének még fizetnek is az ilyesmiért.
Az ottani munkatársakról pár szót:
Elég színes a felhozatal. Van pár angol a gyárban, némelyikük elviselhetetlen, némelyikük baromi jó arc, de nem vagyok velük nagyon kapcsolatban. Rajtam kívül egyetlen Magyar van még, néha beszélgetünk pár szót, de amúgy csak köszönünk egymásnak (néha azért még reménykedek benne, hogy azért, mert amikor én jövök, Ő épp megy, munka közben pedig messze vagyunk egymástól. De szerintem inkább csak nem bír).
Van sok-sok lengyel, persze állandóan lengyelül beszélnek, ami csak akkor zavaró, ha közben többször is rámnéznek és nevetnek. Néhányukkal jól elvagyok, kedvesek, mosolyognak, meg minden, de nem nagyon beszélünk. Sőt, tulajdonképpen nem beszélek senkivel, csak ha muszáj.
Van egy portugál nő, a maga mediterrán virtusával, imádnivaló, állandóan fecseg, kikerülhetetlenül megszereti az ember.
A görög hölgy szintén kedves, de olyan csendesen.
Egy szlovák lánnyal szintén jól el lehet beszélgetni, feltéve persze, hogy jó kedve van.
Azt hiszem, ennyi a náció, bár gyanítom, hogy van még indiai, talán még paki is (van egy lány, gyanúsan barna bőrrel, és csodaszép arccal. Na, őt még kiderítem, hogy pontosan miféle nemzetiség).

Egyébként tényleg nincs semmi extra. Hét közben dolgozok, még néha elmegyek vásárolni, hétvégén Bencéékkel bulizunk, meg vasárnapoként a CarBoot-ra megyünk. Ez ilyen helyi bolhapiac, csak nagyon nagy léptékű. A sok teljesen felesleges kacat között igazi kincseket lehet találni. Én pl. vettem egy rakás könyvet magamnak legutóbb. Ráadásul komoly életérzés van jelen egy ilyen piacon. Csak annyit mondok, hogy egyáltalán nem meglepő, ha a feka tag, fején egy rózsaszín, jobb kezében fehér kalappal, másik kezében halászhálóval, hóna alatt pedig egy poroltóval jön szembe. Valahogy olyan természetes a jelenség.

A Flyers kiesett a Stanley-kupáért folyó harcból, a továbbiakban keleten Montral Canadiens - NY Rangers, nyugaton pedig a Chicago Blackhawks várja ellenfelét az Anaheim Ducks vs. LA Kings mérközésből.
Tippem szerint Chicago - Rangers döntő lesz, ahol a Chicago nyeri a kupát.
Let's Go, Flyers!

A bejegyzés trackback címe:

https://flyers.blog.hu/api/trackback/id/tr366173968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása